A Dairi vagy a japán uralkodó papfőnök

Vasárnapi Ujság

1857. május 31-én (22. szám)

A Dairi

vagy a japán uralkodó papfőnök.

Japánt a Kubónak nevezett világi főnök, korlátlan fejedelem (császár) személyében kormányozza, s Jeddó városában, Nifon szigetén lakik. De a császáron kivül még egy másik személyiség vonja magára a közfigyelmet, t. i. a Dairi, Japán papfőnöke, ki a külső formát tekintve, rangban a világi főnök fölött áll. A Dairit mint földi Istent tekintik; minden, mit megérint, szent; ő sohasem hal meg, hanem lelke időről időre megujul. A Dairi Kió vagy Miakó városában lakik, melly Jeddó után Japánnak legnagyobb városa s 500,000 lakosnál többet számlál. A Dairinak itt pompás palotája van; udvara 22,000 papból áll, kik ezen roppant város 4000 templomában szolgálatot tesznek. A szigoru illem következtében a Dairi a néptől el van különözve, s halálbüntetés alatt tiltva van nevét kimondani. Nem szabad neki a nép előtt magát mutatni, s csak udvari környezete és a világi császár legmagasb hivatalnokai mehetnek be hozzá. Egyszer egy évben mindazáltal megjelenik egy alul nyitva levő karzaton, hol csupán lábait láthatni, és ha ő roppant és jól megerősitett palotájának körén – hol ő azonkivül a Kubónak egy hivatalnokától őriztetik – fris léget akar szívni, az eltávozás bizonyos jel által mindenkinek tudtul adatik, még mielőtt a papok vállaikra emelnék, mert nem szabad a földet érintenie. A Dairi nemzetsége soha nem hal ki, mert családa vég nélküli; ha gyermekei nincsenek, az égből kap egyet, azaz, rendesen a legjelesebb családok egyikéből származott gyermek találtatik a fák alatt a palota körül. Három minisztere van, és kilenczszer kilencz nőt vehet; ruháit csak szeplőtlen szűzek készithetik, s eledele mindenkor uj edényben tétetik föl, melly az asztal elszedése után összetöretik. Az 1856-iki év julius 1-sőjén az eddigi Dairi megbetegedett; következő nap a beteg állapota veszélyesebb lett, s harmadik nap már bizonyos volt, hogy a halál soká nem késendik. Most a papok elszéledtek a templomokba, s hirdették a népnek, hogy a Dairi a mennynek hét nagy istenével összeköttetésbe lépett, és hogy ő ezen istenek elsőjének a Tea-Sio-Dai-Csin-nek kebelében lelkét meg fogja ujitni. Ezután elkezdődtek a könyörgések, mellyek bevégződése után kinyilatkoztatták a papok, hogy már most a Dairi palotájába szabadon mehetni, s a tisztelt papfőnököt megláthatni. A nép tömegesen rohant a palotába. A Dairi egy diszágyon feküdt, fejér köntösbe burkolva, s arcza átlátszó fátyollal volt beboritva, melly a bőrhöz szorosan oda feküdt. A papok tömjénnel füstöltek és fenhangon imádkoztak. Julius 5-én 6 órakor meghalt a Dairi. Kimulása után a főpap, hogy bizonyságot tegyen a halálról, fölemelte annak karját, és kinyilatkoztatta, hogy a Dairi lelke az istenekhez ment, de majd mindjárt visszajövend. A legmélyebb hallgatás állott be. 10 percz mulva a főpap egy nagy fehér fátyolt vetett a testre, de azonnal visszahuzta azt, és most a meghűlt hulla helyén egy az előbbihez hasonló életteljes és egészséges lény volt látható. Fölegyenesedvén leszállott az ágyról, s az oltár lépcsőin megállván, megáldotta a népet, melly örömrivalgásba tört ki. A papok a Dairi testének helyére ügyesen oda csusztatták annak fiát és örökösét. Ezen fogás, melly mindenkor ismételtetik, annál könnyebben kivihető, minthogy a diszágy szőnyegekkel bekeritett állványon foglal helyet, s a nép hite rendithetlen. Az elhunyt Dairi teste a papi egylet tagjai által éjszaka a templomba vitetett és ott megégettetett. A templom ajtai ezen működés alatt be vannak zárva. Ki illyenkor bemenni merészelne, mint templomgyalázó elevenen megégettetnék. Julius 7-én hagyta el palotáját az uj Dairi, s a papok kiséretében beburkolva egy 100 szürke lótól vont kocsin beutazta a várost. Mindenki arczra borult előtte, s mint Istent imádták. Minden munka megszűnt, minden fogoly szabadon bocsáttatott, s a bűnvádi eljárások félretétettek.

S. J.