Nehány szó Japánról

Vasárnapi Ujság

1858. december 12. (50. szám.)

Nehány szó Japánról.

China és a közelében fekvő Japánország, megnyilt az európai kereskedés előtt. E tény nemcsak a kereskedés, de még az emberi mivelődés történetében is nevezetes pontot képez. Az európai mivelődésnek s polgárisodásnak ut tárult e két, eddig elzárkozott országba s viszont az ott honos miveltség jótéteményei kiáradhatnak mi reánk is; mert bár e két ország a szellemi téren tetemesen hátrább áll az európaiaknál; de anyagilag, az ipar sok ágában tultesznek azokon.

Japáni kép: Simodai nő és leánya.

E két ország közől Japán még Chinánál is ismeretlenebb előttünk; érdekes lesz azért onnét néha egy-egy töredék-képet felmutatni.

Hokotade város Japánban egy 3000 láb magas hegy lábánál fekszik. Simoda hasonlag egy hegy tövénél terül el. Mindkettő kikötő város s igen látogatják az amerikai kereskedők. Mindkettő hasonlit egy európai terjedelmes faluhoz. Kikötőjétől nagy fakapun át juthatni a városba, hol legelőször is az ebek nagy száma tünik fel az európai szemének. Van számos kereskedőbolt és templom. Ez utolsók nagy fényben pompáznak, gazdag faragványokkal s aranyozással diszitve, bálványszobrokkal körülvéve.

Az utczák szabályosak, a házak mind fából épitvék s a legkülönczebb alakokat tüntetik föl. Az ablakokon olajjal beeresztett papirt láthatni; mert Japánban még nem ismerik az ablaküveget. Tűzeset vagy szélvihar alatt a város mindig ki van téve a megsemmisülés veszélyének. Feltünő az is, hogy a piaczon sem baromfit, sem husárust nem látni; miután Japánban az állatok közől egyedül a halat eszik, ezt aztán nagy mennyiségben kaphatni is, hasonlag a zöldséget és gyümölcsöt. Minden ház mögött van kert, mellyben szép gyümölcs, többek közt akkora körte terem, mint nálunk a nagy kerekrépa. Apró lovat s szintén apró szarvasmarhát is láthatni itt, ez utolsót azonban csak teherhordásra s szántásra használják; juhot, kecskét épen nem láthatni. A piaczon a gyümölcs-, zöldség- és halon kivül nagy mennyiségü mázos és porczelánáru van kirakva. Esekben itt nagy fényüzést láthatni és csakugyan a japáni porczelán, mázos edény és aczéláru legjobb és legolcsóbb az egész világon; nemcsak az európait, de a chinait is messze fölülmulja. Kitünő még az esőköpenyeg is, melly nem más, mint bambusból készült és növényolajjal beeresztett papir. E papir erős, mint a legjobb kartony. A faragványok is nagy keletben vannak; de ezek már nem olly művésziek; közönségesen szent helyeket, vagy jeleneteket az életből ábrázolnak, meglehetős ügyetlen kivitelben.

Nevezetes, hogy az európai arany s ezüst pénzt itt csak értékének egy harmadában veszik el; mert a császár ezeket beszedeti, japán pénzzé vereti s ebből fizetteti vissza annak egy harmadát, mit a kereskedő beadott.

A japániak testalkatra sokat hasonlitnak a chinaiakhoz, csakhogy alacsonyabbak s többnyire fitos vagy lapos orral birnak. Fejüket sem ugy nyirik, mint amazok. A japán csak fejebubját nyireti le, s haját hátul öszefonva, fölhajtja, hogy vele a kopasz részt befedje.

A hajadon nők szép fehérek, pirosak, magasak és termetük teljes, gyakran kövér. Az asszonyok feketére festik fogaikat, s kecseiket különféle mesterkéltség által eltorzitják. Öltözetük sokban hasonlit a chinai nőkéhez. Rajzunk egy simodai nőt és leányát mutatja. A férjnek, mihelyt alapos okot talál, hatalmában áll nejét azonnal haza küldeni, vagy házából kitiltani. És épen e miatt ott ritkábbak az elválások mint Európában; mert a nő előttünk ismeretlen és hihetlen ragaszkodással, előzékenységgel és nálunk példátlan hűséggel viseltetik férje iránt. Különös szokás, hogy az államhivatalnok, alárendeltje nejét akármikor magához veheti.